Találkozót szervezett a Rendőrök Nemzetközi Szövetségének (IPA - International Police Association) Heves vármegyei tagszervezete a vármegyei rendvédelmi vezetők részére. Az esemény célja az volt, hogy még szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a rendvédelmi
szervekkel a hatékonyabb együttműködés és egymás segítése érdekében.
Dr. Francsics Ottó nyugállományú rendőr ezredes, a szövetség Heves Megyei szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, elsőként a már 73 éves szövetség múltjára tekintett vissza. A nemzetközi szervezet Arthur Troop őrmester, angol közrendőr tiszteletére alakult, aki egész életében a rendőrök közötti nemzetközi együttműködésért és baráti kapcsolatok erősítéséért dolgozott. Elmondta, hogy napjainkban már közel száz országban vannak jelen, 360 ezer taggal. A vármegyei tagszervezet elnöke kihangsúlyozta, hogy az elődöket sosem szabad elfelejteni, a megszerzett tapasztalatokat pedig hasznostani kell a lakosság védelméért. A folyamatosan változó világban a rendvédelmet összefogással kell erősíteni. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőin kívül a Heves Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves vármegyei igazgatója és a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is részt vett a rendezényen. Az elnök részletezte a 2023-as évre a tagszervezet által tervezett rendezvényeket, versenyeket. A tagok a gyermekekre is gondolnak, többek között a rendőrség segítségével egy mikulás est is része az éves programtervnek.
Ezt követően a szervezetek vezetői is bemutatták szakmai életútjukat, majd egy kötetlen beszélgetés keretében megvitatták, hogyan tudják az összefogást még szorosabbá tenni, ténylegesen segíteni a rendvédelmet és az embereket a szervezet szlogenjéhez méltóan, amely az alábbi: „Barátsággal szolgálni!”
Képek és tudósítás: Nagy Csaba tű. főhadnagy a
HEVES VÁRMEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG szóvivője
KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL: